2013. márc. 12.

Saját konyhám

Egy egészen kicsi konyhából sikerült optikailag egy nagyobbat létrehoznom. Úgy érzem sikerült a maximumot kihoznom belőle. Mivel magasak vagyunk, a felső szekrényeket egész magasra terveztem, azokra a polcokra kerültek azok a tárgyak amiket ritkábban veszünk elő. A kagyló alá egy kihúzhatós szelektív hulladékgyűjtő került.
 A pult egy része reggelizőasztalként funkcionál. A székek állítható magasságúak.
 A befalazott esővizelvezető csatornára fűszertartó polcokat szereltem, így ez is értelmet nyert.
A konyhapult folytatódik az ablak előtt is, ezzel is megnövelve a munkafelületet, télen pedig jól jön a forró ételek hűtésekor. Ezek voltak az eredeti tervek:




Egy öreg ház újjászületése

 Ez a terv egy régi elhagyatott lakás fantáziaterve. A terv azzal céllal készült, hogy bemutassam milyen lehetőségek rejlenek ebben a jelenleg rossz állapotban lévő lakásban.

A lakásnak 2 bejárata van, a konyhán keresztüli bejáratot megszüntetném és ablakká alakitanám, igy megnövelve a konyha munkafelületét.


 A lakás eredetileg nem rendelkezett fürdőszobával, ennek utólagos kialakitásához az első szobából vettek el teret, ezáltal ezt folyósószerüvé téve. A fürdőszoba egy része fölé galériaágyat tennék, amely alá gardrób kerülne. Igy a szoba már nemcsak folyósóként hasznosulna.


A második szoba padlójába rejtett tárolókat képzeltem el, a galéria alatti részt pedig olvasósarokká alakitanám.



 

A nagyváradi Szent-László tér átalakitása

A tér látványterveit Emődi Tamás tervei alapján készitettem. Tervében a századeleji Nagyvárad térrendezését próbálja visszaadni. A városalapító lovagkirályról elnevezett főtér arculata a történelem során nagy változásokon ment át. A kommunista időkből ránkmaradt elkeritett füves területek napjainkra gazossá, szemetessé váltak, elveszik a teret a gyalogosoktól, mára már csak a kommunizmus mementói. A parkba illő füves területek felszámolásával könnyebben lehet majd közlekedni a téren, nem kell majd kerülgetni őket. Egy részük igy is megmarad, ahol pedig nem, ott a kövezet mintája jelöli majd egykori helyüket. Az elhanyagolt, elburjánzott fák helyére kisebbek, moderáltabbak kerülnek majd, és számszerint jóval több, ám ezek olyan méretűek lesznek hogy ne takarják el az épületeket, ugyanakkor árnyékot adjanak a padokon pihenőknek.

A  templomtoronyból nézve


Kilátás az egyik teraszról.

 Több tér lesz a gyalogosoknak

 A kövezet minőségi kockakőből és hozzáillő  kőlapokból áll majd. A lámpák az eredetiek mintájára készülnek majd.

Szökőkút a Sas palota előtt

 ...és mégegy szökőkút a Holdas templom előtt

 Újságosbódé

 A lovasszobor melletti eredeti kutak is rekonstruálva lesznek

 

Bémer tér

Az átrendezési terv egyidőben készült a Szent László tér átrendezési tervével. A Madách utca gyalogos térré alakul majd át és egy régi Siemens villamos is ki lesz állitva az eredeti útvonalának egy részletével. Mint ahogy a Szent László téren, itt is több tér lesz a gyalogosoknak. A szinház előtti tiszafák nagyrésze megmarad, csak néhány lesz kivágva amelyek már rossz állapotban vannak, vagy túlzottan takarják a szinházat. A ritkitásnak köszönhetően Szigligeti Ede szobra is jobban láthatóvá válik majd. 

A régi villamos kávézóként várja majd utasait

 

Templom részletek

Emődi Tamásnál folytatott munkám során számos templomot és műemlék épületet kellett megmodellezzek. Ezek nagyrészét nem publikálhatom oly módon hogy felismerhető legyen, ezért most csak egy ízelitőt mutatok részletekből.


Szerencse-talizmán pályázat

Jelentkeztem egy nemzetközi pályázatra ahol is egy szerencsét hozó talizmánt kellett tervezni. Az én talizmánom 3 üvegkorongból és egy, az alját képező fémkorongból áll, melyekre különböző minták vannak festve. A korongok egy középponti tengely mentén elfordíthatóak, ezáltal a színfoltok vándorolnak. A mondanivalója az szeretne lenni, hogy ahogy az életben is, ugyanazokat a dolgokat nézzük mégis mindenki más színben látja ugyanazt.





Arhetipuri pályázat

Ezt a tervet az Arhetipuri pályázatra készítettem és bekerültem vele az első 24-be a kétszázból országosan. Egy olyan pavilont kellett tervezni amely odavonzza az embereket, az építészet összetartó erejét szimbolizálja. Én egy olyan pavilont terveztem amely egy egyszerű kockaból áll, amelyen színes ablaknyílások vannak, a belseje pedig mindenhol tükörből van, beleértve a falakat a plafont és a padlót is. Igy az ablaknyílásokon beszűrődő színes fények visszatükröződnek és az egymással szembeállított tükrökön végtelenszer ismétlődnek, ezáltal egy kaotikus teret hozva létre amely végtelennek tűnik. Persze sokat lehetne játszani azzal hogy ebbe a tükrös térbe mit is helyezünk el. Érdekes lett volna ha megépítik.

  Ez a látvány fogadná a látogatókat:


Ugyanez tükrök nélkül:


Szentimrei kápolna

A Szentimrei kápolna látványképeit Wagner Péter budapesti építész tervei alapján készítettem. 

A KÁPOLNA RÖVID LEÍRÁSA
A kápolna Hegyközszentimre község temetőjének szélén festői környezetben épül. Ezen a helyen szenvedett halálos vadászbalesetet Imre herceg, Szent István, az első magyar király egyetlen fia. Nem sokkal a herceg szentté avatása után kolostort emeltek itt, a Berettyó völgyére néző dombtetőn. A kolostorból napjainkra semmi sem maradt, azonban szántáskor ma is sokszor akad faragott kődarabokba az ekevas. A kápolna helyét úgy választottuk meg, hogy ne essék messze a herceg halálának helyétől és a kolostor feltételezett szélső falaitól sem, ugyanakkor már távolról látható legyen, ezáltal nem csupán a község, hanem az egész környék jelképévé is válik majd. Az épület három funkciót is betölt. Legelőbb is emléket állít Szent Imre hercegnek és vele együtt az Árpád-házból - a magyarok első királyi családjából - származó szenteknek.
Másodszor, az Európai Unió előírásainak megfelelően ravatalozóként is szolgál. Harmadik rendeltetése szerint tornya egyben kilátó is, melyből a Berettyó völgye és a távolabbi vidékek is messzire beláthatók.


 

SZENT IMRE EMLÉKKÁPOLNA, Hegyközszentimre, Románia, 2008
Építtető: Hegyközszentimrei Református Egyházközösség, Hegyközszentimre, Románia
Tervező: Wagner Péter - Kőnig & Wagner Építészek Kft., Budapest
Munkatárs: Müller Annamária

Szalárdi ház

Ez az első általam tervezett, megvalósulás alatt álló ház. Több variáns közül lett kiválasztva az alábbi képeken látható terv. A tervezést Emődi Tamás felügyelte. 


Nagyváradi Kőrösvidéki Múzeum új kiállítóterei


A Múzeum látványterveinek elkészítésénél a tervező, Wagner Péter folyamatos kihívásokkal látott el: barokk ülőgarnitúra, hímestojások, mamutcsontváz, kőmaradványok, bálna, búboskemence és még sorolhatnám hogy milyen, nem hétköznapi tárgyak megjelenítése okoztak számomra nem kis fejtörést.

Vár terem



 

Barokk ülőgarnitúra

 

Szecessziós terem

 

Többfunkciós terem


 

Az élet ciklusai terem


 

 Kőtár

 

Kemence

 

Történelem folyosó

 

Természettudomány egyik terme


 

Mammut terem

 

Természettudomány folyosói

 

KÖRÖSVIDÉKI MÚZEUM, Nagyvárad, Románia, 2007
Építtető: Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad, Románia
Tervező: Wagner Péter - Kőnig & Wagner Építészek Kft., Budapest
Munkatárs: Müller Annamária